top of page
Román megszállás
román megszállás magyarországon
(1918–1920)

 

Perczel Olivér

történész

perczel@eroszakkutatas.hu

0L3A8749.jpg

Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után a történelmi Magyar Királyság fokozatosan idegen hadseregek megszállása alá került. Erdélyt 1918 novemberétől, míg a mai Magyarország területének nagy részét 1919 áprilisától a román királyi hadsereg csapatai szállták meg, amelyek egészen Győrig tolták előre csapataikat. A Tiszántúlon 1920. március végéig tartó román megszállás a magyar történelem egyik legneuralgikusabb időszakát, a hazai történetírás számára ezidáig elhanyagolt, kevéssé kutatott témáját jelenti. 

A kutatási projektünk célja, hogy magyarországi és romániai közigazgatási és egyházi levéltárakban, múzeumokban és könyvtárakban végzett alapkutatások segítségével feltárjuk és bemutassuk ezt az időszakot.

Vizsgálatunk során kiemelt figyelmet fordítunk a bevonulásokhoz kapcsolódó harci cselekményekre és az azokat követő kivégzésekre, az ellenállás különféle formáira, a megszállást követő atrocitásokra és a magyar áldozatok szisztematikus feltárására.

Az erőszakeseményeken túl bemutatjuk a megszállás hétköznapjait, illetve azt, hogy miként történt meg az ország kirablása, illetve mik voltak a megszállás következményei. 

bottom of page