top of page
a vörös- és fehérterror (1919–1921)
Vörösteror

Gellért Ádám

LL.M. nemzetközi jogász

ügyvezető

gellert@eroszakkutatas.hu

Gellért Ádám, ügyvezető, Erőszakkutató Intézet

A kutatás alapvető célja, hogy korabeli dokumentumok összegyűjtésével és annotált publikálásával a lehető legpontosabban bemutassa a két terrorhullám dinamikáját és egymásra hatását, az eszmei szervezők és az elkövetők motivációit és igazolási kísérleteit, illetve feltárja a tettesekkel szemben – gyakran évtizedekkel később – lefolytatott felelősségre vonási  eljárásokat.

xx. századi politikai perek

A 20. századi magyar politika- és erőszaktörténet egyik jelentős forráscsoportja az igazságszolgáltatási szervek által lefolytatott politikai perek iratanyaga.

 

A kutatás célja, hogy szerkesztett formában, bevezető fejezettel és magyarázó jegyzetekkel ellátva mindenki számára hozzáférhetővé váljanak a jelentősebb 20. századi magyarországi politikai büntetőperek iratait.

 

Kiemelt figyelmet szentelek a Horthy-korszakban lefolytatott kommunista büntetőeljárásoknak, a nagy visszhangot kiváltó sajtópereknek, a gazdasági és korrupciós büntetőügyeknek, a honvéd törvényszékek előtt lefolytatott katonai büntetőeljárásoknak, valamint a második világháborút követő népbírósági pereknek.  

bottom of page