top of page
Információáramlás, reakciók és megküzdési stratégiák az antiszemitizmus és zsidóüldözés árnyékában
Információáramlás

Olosz Levente

történész, PhD

olosz@eroszakkutatas.hu

0L3A8801.jpg

A kutatás hosszabb időintervallumban (a 19. század végétől 1944 végéig), kiterjedt földrajzi területen (kitekintéssel az 1918 után elcsatolt területekre) és széles cselekvési skálán követi végig az antiszemitizmusra, a zsidótörvényekre, majd 1944-től a megsemmisítésre (gettósítás, deportálás) adott zsidó reakciókat.

 

A címben is utalt alapkérdés a következő: mit tudtak a magyar zsidók az Európa más országaiban alkalmazott zsidópolitikáról, majd a háború kitörésével a zsidók üldözéséről, gettósításáról és tömeges kivégzéséről, illetve ennek a tudásnak és tapasztalataik birtokában hogyan értékelték saját helyzetüket és jövőbeni kilátásaikat?

 

Az antiszemita jelenségeket, zsidótörvényeket és üldöztetést a zsidóság perspektíváján keresztül értelmezem, miközben az adott korszak mentalitásának, traumáinak, politikai-társadalmi folyamatainak kontextusát, illetve a világpolitikai eseményeket is figyelembe veszem.

 

A feldolgozott információkra adott reakciókat és kitűzött stratégiákat három szinten (egyének, csoportstratégiák, illetve társadalmi folyamatok) változatos forrásbázis (zsidó sajtó, pártfogó intézmények dokumentumai, kiadványok, levelezések, naplók) felhasználásával elemzem.

bottom of page